kismama

Anyák a játszótér frontján



„Ha végre itt a nyár és meleg az idő,

az ember strandra jár, mert azért van itt ő.”

Kisgyerekkel biztos többször megfordul a szülő a játszótéren, mint a strandon, pedig ilyen meleg időben, milyen jó lenne pancsolni egyet. De a sok rohangáló és visítozva játszó gyereket nézegetve, úszkálhatunk a boldogságban. Vagy mégsem?

Nem vagyok nagy játszóteres anyuka, ha sétálunk, néha útba ejtünk egyet, ahol hintázik, csúszdázik vagy homokozik egy kicsit a gyerek, de 1-2 óránál többre sose maradunk. Őszi baba, így mire járni tudott, újra belementünk az őszbe, majd a télbe és mire ismét eljött a „játszótéri szezon”, addigra útban volt a kistestvér és mivel a legközelebbi játszótér 15 percre van, így ritkán jutottunk el oda, első sorban miattam. Láttam bőven terhes kismamákat a tereken, de úgy vettem észre, egynek se nyomta a magzatja a hólyagját, így csak nekünk volt sürgős, hogy ne maradjunk sokáig.

Ellenben, ha tehettem volna, se biztos, hogy maradok, mert idegileg nem sokáig bírtam volna. A gyerekért mindent, ezt kell szem előtt tartanom, mantráztam magamban nem egyszer. Miért is?

Elmondom.

A mi kis körzetünkben lévő játszóterek egy külön világot alkotnak, és nagyon remélem, hogy ez a világ csak egy kivétel, egy példa a rosszra és nem a nagy átlagot képviseli.

A játszóterén úgy éreztem magam, mint egy tini filmben, ahol az új lány becsöppen a gimibe és egy lelkes diák végigvezetve őt bemutatja neki a klikkeket, a focistákat, a pom-pom lányokat, a rockereket, a strébereket stb. Egy ilyen filmben megtaláltam volna a helyem, de az anyukák csoportjában teljesen elveszettnek éreztem magam. Helyesbítek. Anyukák és nagymamák. Apuka csak hébe-hóba fordul elő.

Bőven akadnak kedves anyukák és nagyszülők, akikkel lehet beszélgetni, de a beszélgetés során hamar kiderül, hogy ők is csak nagy ritkán tévednek a játszótérre és ugyanolyan újak, mint én és hasonlóan éreznek.

A játszóteres törzsanyukák táborában még mindig nem találom a helyem.

Az első klikk, a „játszótér az életem” anyukák, akik úgy ülnek a megszokott padjaik mellett, mintha az egész az övék lenne. A közeli házakban, a játszótér melletti panelekben laknak, már gyerekként is ide jártak, tiniként este itt csókolóztak, most meg a gyerekeik játszanak itt. Annak ellenére, hogy alig pár métere laknak, a fél házat kicipelik magukkal, éppen csak a hűtőt nem kötik a hátukra. A gyerekeknek egy babakocsira való játékotszégyen hoznak – nem kell egy km-en át cipelniük – amit beleszórnak a homokozóba és ha véletlenül te csak arra tévedsz a gyerekeddel, aki be akar menni játszani, akkor úgy néznek rád, mint a véres rongyra, hogy te miért nem hoztál a gyerekednek elég játékot. A gyerekeik szájában folyton lóg valami édesség, keksz, vagy innivaló és habár nálunk is van mindig víz meg keksz, hogy ha a séta közben megszomjazna a gyerek, vagy megéhezne, azért azt tudni kell, hogy a gyerekeket sokkal jobban vonzza az, ami a másé, még ha neki is ugyanaz van. Ezek az anyukák nagylelkűen adnak az én gyerekemnek is, de már megint jön a nézés, hogy „te nem készültél fel” és hiába mondom a kicsinek, hogy itt van a sajátja és azt egye, még ha meg is teszi, akkor sem szűnnek a szúró pillantások. Egyszerűen minden egyes tettet és mondatot kritizálniuk kell, mert övék a grund és az újaknak kemény szűrésen kell átmenniük. A területvédés közben pedig észre sem veszik, hogy a gyerekeik verekednek, kiabálnak, csúnya szavakat használnak, vagy éppen már a bokájukig ér a pelenka.

A második klikk, a „jaj, jaj, vigyáz” anyuka, aki le sem ül, ott lohol a kisgyerek mögött, aki egy lépést sem tehet egyedül. Ezekkel a mamákkal képtelenség beszélgetni, mert egy pillanatra sem tudnak másra figyelni, ami nem rossz, hiszen szemmel tartják a gyerekeiket, de miközben őket nézik, nem képesek másra koncentrálni. Ez az ékes bizonyítéka arra, hogy nem minden nő tud egyszerre több dologgal foglalkozni. Ezek az anyukák azt sem engedik, hogy a gyerek magától kilépjen a homokozóból, azt is megmondják neki, hogyan tartsa a lapátot vagy a vödröt és szinte helyette csinálnak mindent. A gyerekek külső szemlélőként, csak ülnek és meredten figyelik a rohangáló többieket és a vágytól megnyúlik a kicsi arcuk, mígnem rájönnek, hogy ezeknek nincs ott anya. Anya, akire mindig számíthatnak, aki mellől tíz centire sem szabad elmenni, és aki örök biztonságot nyújt nekik. Ha van anya, akkor már nem is kellenek barátok.

A harmadik kategória, az örök kedvencem, és akiktől a leginkább kiver a víz „az én gyerekem” típusú anyukák és nagymamák. Ezek azok a szülők, akik vigyáznak a gyerekre, de tisztes teret is engednek nekik és mégsem hiszik magukat honfoglalóknak. Első látásra ezekhez szeret csatlakozni egy kezdő, tudatlan játszóteres anyuka. Könnyű velük kapcsolatot létesíteni, kezdeményező típusúak és a gyerekeiket is erre bíztatják. Viszont minél többet beszélgetsz velük, rá kell döbbenned, hogy a gyereken kívül semmi másról nem képesek beszélni, vagyis ha anyukaként az elmédet akarod fitten tartani, akkor rossz lóra tettél. Itt bizony nem jön szóba semmilyen aktualitás, hétköznapi téma, gazdaság, helyi pletyka, de még a kedvenc esti sorozat sem, csak az, éppen mennyit eszik, alszik, kaksizik a gyerek téma. Ha témát próbálsz váltani, akkor szép lassan elszállingóznak ezek az anyukák, mert kötelességüknek érzik – vagy bűntudatok van? – hogy a gyerekről beszéljenek. Ezek mellett egy darabig úgy érzem, rossz anya vagyok, hogy én nem az anyukás és babás témákba szeretnék belefulladni.

De mind a három klikk egy dologban megegyezik: az ő gyerekük tökéletes és imádják éreztetni, hogy a te gyereked szégyent hoz rád. PEDIG NEM! De ha nem is tökéletes, akkor sem hoz egy kisgyerek szégyent a szülőre, mert még nem ismeri a viselkedési normákat és a genetikai kódolásáról sem ő tehet.

Személy szerint az alábbi mondatokkal próbálták megszégyeníteni a gyerekem a többi anyuka szemében.

„A te gyerekednek van valami baja, hogy csak egy évesen kezdett el járni? Az enyém már nyolc szégyenhónaposan rohant” Amikor ez a mondat elhangzott, akkor homlokráncolás és szájhúzás is járt mellé és persze merev testtartás, éreztetve, hogy még a közelébe se akarnak menni a gyereknek, nehogy elkapják azt a bizonyos „bajt”. A gyerekem majdnem a fogyatékos szintjére lett süllyesztve ezzel a mondattal és úgy is néztek rá, pedig örök mosolygó, életvidám és teljesen egészséges. Az a gyerek, aki 12 hónaposan (teljesen stabilan és helyes lábtartással) kezd el járni, az a normális, a nyolc hónapos a kivétel.

„Oh, az én gyerekem egy évesen már verset szavalt. Teljesen érthetően és tisztán.” Az én gyerekem még 2,5 évesen kissé beszédhibás és még csak gyerek verseket, meg mondókákat tud. Sorry, hogy a Nemzeti dalt nem ő szavalta március 15-én.

„Az én gyerekem már egy évesen szobatiszta volt. A tiédre két évesen még estére pelenkát adsz? Ez komoly? ”. Mellesleg egészen öt éves korig természetes, ha a gyerek este bepisil, de ezt csak halkan súgom meg.

„Az én gyerekem hat hónaposan ette a töltött káposztát. Te még csak most kezdted a hozzátáplálást a kicsivel? Van valami baja?” Tudom, tudom, régen már a három hónapos gyerek szájába kolbászt nyomtak és a mai napig fenn áll a vita a hozzátáplálásról ez a nézet, és a fél éves korig csak anyatejet nézet között, vagyis ezt inkább nem kommentálnám. Röviden annyit, hogy a gyereknek nincs baja, az anya joga eldönteni, hogyan és mikor milyen ételeket vezet be a gyerek táplálkozásába.

„Az én gyerekem már hat hónaposan felállt. Neked mit tud a kicsi? Csak forgolódni? A-aha, hát … az enyém már az etetőszékben ülve eszik. Szerintem a tiéd le van maradva.” Erre mit mondjak? Sokak szerint az az egészséges, ha a gyerek nem hagyja ki a kúszás-mászást, így én konkrétan el is pakolok minden kapaszkodót a közeléből, amíg ezt nem csinálja. Utána már ő maga elmászik a szekrényhez, székhez, ágyhoz és felhúzza magát két lábra.

De persze az anyukák sem maradhatnak ki a jóból. Ha már a gyerekedet leégették, akkor jöhetsz te, hogy egyformán szenesen mehessetek haza. Nálunk egy jó anyukának ezeket kell tudnia, ez a mérce:

- Ismerned kell az összes Bogyó és Babóca könyvet.

- Járnod kell minden héten baba-mama foglalkozásra vagy játszóházba (még ha nincs is a környékeden, de ezt nem kell bevallanod).

- Minden nap sétálnod kell a gyerekkel, ha esik, ha fúj, ha orkán szakad rád, akkor is. Ellenkező esetben lusta anyuka vagy.

- Persze, csinosnak kell lenned (erről már korábban írtam egy posztot).

- Ismerned az összes üveges babaételt, édességet és édesített löttyöt (mivel a játszótéren éled az életed, ezért nincs időd főzni és házi kekszet vagy süteményt készíteni a gyereknek, aminek a készítését mellesleg ő is élvezné és esetleg jobb program lenne, mint egy séta).

- Ismerned kell az összes Kerekmesét és hasonló youtubon és tévében futó gyerekdalt és mesét. (De ha ezt nézik és hallgatják a gyerekek, akkor mikor olvasnak nekik pl. Bogyó és Babócát? Vagy csak trendszerűen veszik a könyveket, hogy elmondhassák, nekik mind megvan? Olvassák egyáltalán őket?)

- Büszkének kell lenned, hogy a te gyereked tudja használni az okostelefonodat (no comment).

Ha kedves anyuka, ezeknek nem felelsz meg, akkor szégyelld magad, keres másik játszóteret, ahol be tudsz illeszkedni.

Szerintem a gyereknevelésben is a kivétel erősíti a szabályt és nem a kivétel az irányelv és azt vallom, legyen büszke mindenki a saját porontyára, ha az idő vagy kora előtt teljesít valamit, de ne várja el minden gyerektől ugyanezt és ne nézze le a másét, amiért az tankönyvszerűen vagy kissé lemaradva produkálja ugyanazt.

Addig is azt hiszem, a lakásunk környéki játszóterezést meghagyom a nagymamáknak, ők már rutinosan be tudnak illeszkedni valamelyik klikkbe, én ehhez még kezdő vagyok.

Tovább
4

Apák és az ököl hatalma



A Twilight és az Éhezők viadala kissé visszaterelte a fiatalokat a könyvek világába, még ha itt nem is a kézzel fogható könyveket, hanem az e-book-okat és online olvasásokat kell érteni. De melyik szülőt zavarja az, hogy a gyerek nem könyvet, hanem e-book olvasót vagy tabletet, okostelefont tart maga elé? Egyre kevesebbet, hiszen ezzel a csemetéjük az ő pénztárcájukat kíméli és összességében így is úgy is olvas, nem pedig csak játszik a hálón vagy lóg a haverokkal.

De nézzünk csak körül a könyves polcokon? Ja, nem tudunk. Akkor csenjük el tőle az olvasót és nézzük meg a mappák nevét, címét.

Manapság a regények többsége YA vagy NA kategóriába tartozik. Az YA (Young Adult) gyakorlatilag egyet jelent az ifjúsági regénnyel, talán csak az az eltérés, hogy 20-30 évvel ezelőtt nem szerepelt ennyi természetfeletti lény a történetekben. Az YA könyveket 12-18 éveseknek írták, amíg a NA (new adult) történeteket már a tinikorból kilépő, de még magát nem igazán felnőttnek tekintő réteget célozza meg, a 18-30 éves korosztályt. Ezek a kategóriák viszont csak irányelvek, hiszen sok felnőtt találja olvasmányosnak és érdekesnek ezeket, és valójában nem is a kor a lényeg, hanem maga a téma és a probléma, amivel foglalkozik.

Ellenben az YA könyveknek a szórakoztatáson kívül a fiatalok személyiségfejlődését is segítenie kéne. A történetek az iskola, továbbtanulás, a barátság, a kamaszkor, az első szerelem, a párkapcsolatok kialakítása, szexualitás felfedezése és a szülőkkel való problémák köré épülnek.

Ahogy egy jó ételnek, úgy az YA/NA könyveknek is megvan a receptje, amit mindenki ízlés szerint maga fűszerez, vagy ételallergia esetén pótol ezt-azt valami mással.

Vegyünk pár példát:

- Főszereplőnk az utolsó évet új iskolában kezdi, ahol egyből szemet vet rá az iskola rossz fiúja, aki szívatni kezdi, de végül egymásba gabalyodnak.

- Főszereplőnk új iskolába kerül, ahol kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik, első sorban azok a gyönyörű sötét szemek nem, amelyekkel az iskola legszexibb pasija méregeti, de főszereplőink közel kerülnek és a titkok kiderülnek

- Főszereplőnk mindig is lúzer volt, de amikor új fiú érkezik az iskolában, az egyből szemet vet rá és naná, hogy egymásba gabalyodnak

- Főszereplőnk okos, értelmes, sikeres, de közös esszét kéne írnia a suli rosszfiújával

- Főszereplőnk vagány és egyedi, de közös esszét kéne írnia a focicsapat nagyképű és ünnepelt sztárjával

- A 16 éves főszereplőnk egy disztópiában él és egyedül csak ő képes megmenteni a világot

Nem akarok senkit sem további sablonokkal untatni, inkább a lényegre térek. Főszereplőink zavartalan találkozásait elsősorban a tökéletlen szülőpéldány segíti elő. És hogyan? Úgy, hogy valamelyik karakternek - a hétköznapok egyszerűségéből kitörve – csonka vagy sérült családból kell származnia.

A tinik többsége küzd a meg nem értés és a hormonok által diktált zavarodottság állapotával és mivel a barátoknak és az iskolatársaknak meg akarnak felelni, így ahogy a szülők is hazavihetik a munkahelyi problémákat, úgy a gyerek is hazahordja a felnőtté válás rögös útjainak a buktatóját. Amikor éppen csak nyűgösen hazajön, ledobja a cipőjét és a táskáját és esze ágában sincs rendet tenni, segíteni a háztartásban, mosogatni, összeszedni a ruhát, tanulni vagy csak levinni a kutyát sétálni, akkor az is lehet, hogy mindösszesen egy egyszerű beszólás vagy egy megjegyzés nyomja a lelküket. (Mit is akart ezzel mondani? Ez miért mondta? Célzott valamire? Most akkor utál? Vagy akkor most tetszem neki? Akkor ez a csaj a barátnőm vagy sem? Kétszínű? Vagy csak poén volt?) A tiniktől nem várhatjuk el, hogy a szarkazmus és a cinizmus minden formáját ismerjék és az emberi kapcsolatokat – főleg a másik nemet – könnyedén fogadják. Vagyis ő hazaviszi a gondokat és mivel nem kapott egyest, nem kiabált vele senki, mindent megkap, ki van szolgálva, ezért a szülő nem érti, miért nem hajlandó a gyerek csak azt az egy dolgot megtenni, amire kérik.

Az YA könyveknek azt kéne szolgálnia, hogy a fiatalok megkapják a válaszokat a kérdéseikre és jobban megállják a helyüket a világban. Életre szóló barátságokat, kitartást, új esélyeket és szerelmeket mutatnak be, DE a szülőkkel való kapcsolat még mindig egy sarkalatos pont.

Miért?

Egyre ritkább az a regény, ahol mind a fiú és mind a lány főszereplőnek él mindkét szülője. De az, aki él, még ha nevelőszülő is, akkor is vagy drogozik, iszik, inzultálja vagy bántalmazza a gyerekét, aki kimenekülve az otthon falaiból a barátoknál, bandáknál és a szerelemnél talál önmagára.

Nem azt kéne erősíteni egy tiniben, hogy baj esetén nyugodtan forduljon a szülőhöz? Nem. Ezt ki kell irtani a szívéből. Ha a gyereknek egy felnőttre van szüksége, akkor ott vannak a barátok, a haverok és a szerelme szülei, akik mindig ezerszer tökéletesebbek, mint az övéi. Azok a szülők viszont sok esetben már az idealizált kategóriába tartoznak.

Vajon tényleg ennyire sok a rossz szülő/nevelőszülő? Vagy csak engem idegesít az, hogy a Vitay tábornok és a Kramer féle apák eltűnő félben vannak? Harry Potternek egy önző Vernon bácsi jutott, a Baudelaire testvéreknek egy pénzhajhász Olaf gróf, Percy Jacksonnek meg egy lelépett (vagy fellépett) apuka. Katniss apja halott, Belláé meg azt se venné észre, ha kicsi zöld lények megszállnák a bolygót.

Mi a helyzet az YA könyvek apáival? Szemezgessünk egy keveset és vizsgáljuk meg, hogy vajon Luke Skywalker kapta-e a világ legrosszabb apukáját.

apasprintFrancesca H. Nielk

Daniel

Ez az a könyv, ami konkrétan egy apa-fia kapcsolat köré épül, ahol apuka bizony az ököl általi kommunikáció híve. " Van ​esélyed megmenekülni? Mit tennél, ha ismét annak az embernek a karmai közé kerülnél, akitől egész életedben a legjobban rettegtél? És ha ő még korábbi énjénél is okosabb és kegyetlenebb lett? Mi történik, ha már a saját anyád sem hisz neked? Ha teljesen egyedül maradsz a rémisztő sötétségben? "

apasprintSwati Avasthi

Ököl/jog

A cím magáért beszél. Ebben a történetben maga az apa nincs jelen, csak az elbeszélések során ismerhetjük meg, de a tökéletes példa arra, hogy a bántalmazott fiúk többsége önmaga is bántalmazóvá és erőszakossá vállik és a főszereplőnk is ezzel küzd. Az önismeret és az indulatok kezelésére keresi a megoldást a történet. " Kiderül, hogy vannak dolgok, amiktől nem lehet csak úgy elsétálni. – Swathi Awasthi lebilincselő képet fest arról, hogy mi történik utána. Miután, azt mondod, elég, miután lelépsz hogyan kezdj el ismét élni? "

apasprintJessica Sorensen (Véletlen sorozat)apasprint

Callie, Kayden és a véletlen / Callie, Kayden és a megváltás

Ebben a romantikus sorozatban a férfi főszereplőnk, vagyis Kayden édesapja úgy gondolja, az atyai szigor mindenféleképpen erő kérdése és csak így lehet a helyes úton tartani a gyereket. Amennyiben a gyerek mégis más utat akar választani, vagy szembe mer szállni vele, akkor nem riadhat vissza attól sem, hogy akár megpróbálja megölni őt.

apasprintPenelope Douglasapasprint

Szívatás / Nélküled

Főszereőlőnknek, Jarednek nem könnyű a gimis évekkel és az érzelmeivel megbírkóznia, ha olyan apával áldotta meg a sors, aki a haverjaival szórakozásképpen képes félholtra verni az egyik fiát, miközben a másikat a fagyasztóba zárja. Szerencséjére a szomszédban lakik a tökéletes apaminta, aki még a fiú alkoholista anyját is képes jobb útra téríteni.

apasprintVeronica Roth

A beavatott / A lázadó / A hűséges

A világokat megmentő főhősnőnk, ki másba szerethetne bele, mint a Négyes nével elhíresült Tobiasba, akit bizony az apja az ököl hatalmával nevelt. Erről többet azt hiszem nem is kell írnom, hiszen ez a történet már a filmvásznon is megnézhető.

apasprintKiera Cass

A párválasztó / Az elit / Az igazi 

A romantikus, kislányos disztópiás regényben is nélkülözhetetlen a negatív apa karakter és itt is a főszereplőnk olyan férfit választ (vagy inkább a férfi választja őt), akinke az apját nem elégíti ki a királysággal járó hatalom, hanem erejét a saját gyerekén is szereti gyakorolni.

A lányaikkal rosszúl bánó apák sorát is végigvehetném (Colleen Hoover - Reménytelen, Kody Keplinger - The Duff, Katie McGarry - Aki mer az nyer / Kísérj el, Courtney Summers - This is not a test), de ebben a kategóriában a bántalmazásnak már nem csak az ököl részét kéne taglalnom, így következőleg inkább a lányaikkal rosszul bánó anyák sorából szemezgetnék.

Tovább
0

STOP! Közlekedj okosan



Emlékeztek még a csetlő-botló Cicusra, akinek hatodik érzéke van ahhoz, hogy minden forgalomban, járdán és utakon jelentkező akadályba beleütközzön és szeleburdi módon, figyelmetlenül közlekedjen? Mé szerencse, hogy adatott neki egy macskapárti eb, pontosabban Kutyus, aki eltökélten próbálja okítani és óvni Cicus mind a kilenc életét. Ezt a cuki duót láthattátok tévében, moziban és könyvekben is, amennyiben a születésnapi tortátokon már elfújtátok a tripla X-et.

Talán még rémlenek Kutyus tanácsaira, ahol még azt is elmagyarázza, hogyan álljunk a buszon, hogy fékezéskor ne essünk el.

Felnőtt fejjel butuskának tűnnek a szavai, de ezek a mesék elsősorban gyerekeknek készültek. Ezzel szemben egyre több olyan történet csapja meg a fülemet, ami miatt elgondolkoztam azon, nem kellene-e ingyen prospektusként a tömegközlekedést igénybe vevő emberek után hajítani.

Személy szerint addig nem is volt gondom a tömegközlekedéssel, amíg kismama, majd anyuka nem lettem. Arról már régen letettem, hogy a fővárosban utazgassak és ennek ezernyi oka van, de ezernyi megoldást is találhatnék, ha akarnék. A mozgólépcső nélküli metróba is le lehet menni két kisgyerekkel, hiszen egyet kutya módjára pórázra köthetek abban a reményben, hogy megbirkózik a lépcsőfokokkal és hónom alá kapva – ja, oda nem fér – a babakocsit is lecipelhetem, vagy a babakocsiba teszek egy kengurut/hordozókendőt és a lépcső tetején beleteszem a kicsit és az összelegózott babakocsit leviszem, majd újra összerakom és bele a pici. De ennyi erővel akár hagyhatom is a kocsit és egyből magamra köthetem a kicsit és akkor foghatom a nagy kezét. Megoldás mindenre van, de kifogás is, mint például: a hátam nem bírja, a gyerek utálja a hordozót csak ordít benne, a nagyobbik képtelen kézen fogva sétálni, a gyerekpóráztól kiver a víz, mi van ha télen útközben pisilnie kell és épp a metrón ülünk, a kicsi bekakilt a buszon és üvölt a jónép meg átkoz és stb. Van aki akár 3-4 gyerekkel átszeli a várost, amíg mások eggyel sem kockáztatnak. Én az utóbbi vagyok, de csak mert megtehetem. Szerencsés környéken lakunk és 5-10 perc sétával mindent elérek, beleértve az orvost, piacot, áruházat, drogériát és jövendő ovit is. Ha nem így lenne, biztos én is közlekednék.

De sokaktól hallva, ez már nem egy leányálom, főleg ha az ember leánya terhes, vagy gyerekkel van.

Szeretnék veletek pár valós történetet megosztani, ami piciny kis hazánk illemtudását és kultúráját tükrözve bemutatja, hogyan csinálta Cicus (továbbá így kívánom nevezni a történet negatív karaktereit) és mit mondana Kutyus.

Első lecke:

Cicus a buszon utazva, öltönyben és nyakkendőben a munkába igyekezvén, hogy kifejezze egyénisége fontosságát, hagyományos, fekete-fehér, lepedő méretű újságot széthajtogatva maga előtt olvassa a gazdasági és politikai híreket. A harmadik trimeszterben lévő kismama a zsúfolásig telt buszon éppen Cicus melletti oszlopra csap le és megkapaszkodva folytatja az útját, mígnem Cicus mosolyogva felnéz a kismamára.

- Hölgyem – szólítja meg hangosan, feltételezve, hogy a várandóság egyik mellékhatása a hallás károsodása – a hasa bele lóg az újságomba. Odébb állna?

Mit mondana Kutyus? Enyje Cicus! Hajtogasd gyorsan össze azt az újságot, állj fel és add át a helyed a most már síró hölgynek.

Második lecke:

Az új villamosokon és buszokon külön helyek vannak kijelölve a babakocsival közlekedő szülők számára, hogy a lehető leginkább védve legyenek a kicsik és eközben ne akadályozzák a le-fel szállásokat és a többi helyre való leülést. A megállóban Cicussal egy várandós kismama áll, aki egy egy év körüli kisbabát tologat a kocsiban. Amint az üres villamos beáll az első megállóba, Cicus céltudatosan megelőzi a kis családot és egyenesen a babakocsik mellé tervezett helyre leül és igazi hazafinak érezve magát táskáit úgy szétteríti, hogy az már egy Honfoglalásnak is elmenne.

Mit mondana Kutyus? Enyje Cicus, nem hiába van kijelölve a kismamák, tolókocsisok és idősek helye a járművökön. Lehetőség szerint kategorizáld be magad, vagy ha egyikbe se tartozol, akkor egyszerűen ülj le egy nem kijelölt helyre, főleg ha üres a vili.

Harmadik lecke:

Maradjunk még egy kicsit ugyanezen a villamoson és ugyanezzel a kismamával és gyermekével.  Cicus a korára hivatkozva él azzal a jogával, hogy őt megillet egy ülő hely, ezért körülnézve az immár zsúfolt villamoson kiszemeli a legsebezhetőbb áldozatot és vadállat módjára lecsap rá.

- Átadná a helyét? – kérdezi tőle vérmesen és elvárja, hogy a kismama még köszönje meg neki, hogy nem rugdossa odébb a babakocsit.

Mit mondana Kutyus? Enyje Cicus! Ha nem bírsz állni, akkor próbáld meg megállapítani, melyik fiatal férfi, vagy tinédzser adhatná át a helyét neked, de sose állíts fel egy pocakos anyukát, aki ráadásul a babakocsi mellett ül.

Negyedik lecke:

Vidéki távolsági buszra szállva Cicus már csak az ajtóban tud megállni és észreveszi, hogy az összes ülő ember fejkendőt visel, az udvarias fiataloknak hála, akik egytől-egyig átadták a helyüket. Vagy mégsem. Hoppá! Pont az ajtóval szemben ül egy, de Cicus és a fiatal fiú között egy babakocsi áll akadályt.

- Fiatalember – ordít a fiúnak – adja mááár át a helyét, én mégiscsak idős vagyok már és úgy rohantam a buszhoz, hogy most alig bírok állni.

Cicusnak nem tűnik fel a körülötte állók döbbenete, sőt büszke magára, amikor végre a fiú mellett álló haverja felsegíti a helyfoglalót és ő azonnal lecsap a szabad helyre. Ám ott az akadály. De mit akadály Cicusnak egy babakocsi, ha botjára támaszkodva átlépheti! Az anyuka halk sikolyát meg sem hallja, amikor a botja fél centire a kicsi feje mellett elsuhan, hanem végre fellélegezve lehuppan és felnéz a fiúra.

- Ugye, hogy nem is nehéz illemtudónak lenni? - okítja a pimasz kölköt.

- Nem – feleli a fiú és azonnal leül a Cicus mögötti helyre, ahonnan egy idős néni felpattanva átadja a helyett a begipszelt lábú gyereknek.

Mit mondana Kutyus? Enyje Cicus! Nem ugrálunk kisbabák feje felett és nem állítunk fel törött lábú embereket csak azért, mert fiatal.

Ötödik lecke (a kedvencem):

Cicus atyai örömök elé nézve várandós feleségével ül a tömött buszon, amikor egy ugyancsak hatalmas kismama pocakot villantó hölgy megáll mellettük. A két nő egymásra mosolyog, majd Cicus kedvese meglöki a mobilján játszadozó apukát.

- Most akkor én álljak fel?

Cicus a mellettük álló hölgyre néz, majd kedvesen, lágy mosoly kíséretében a párja térdére teszi a kezét és megnyugtatja.

- Nem, ülj csak nyugodtan – mondja, majd hátra dől az ülésben és játszik tovább.

Mit mondana Kutyus? Cicus!!! Péklapáttal verjem a fejedbe, hogy egy terhes nőnek add át a helyedet? Szerinted téged a gólya hozott?

Úgy vélem, sokan kihagyták Kutyus és Cicus hetedik történetét, aminek a címe „A tömegközlekedés szabályai” volt.

Gondolom, sokatoknak vannak hasonló sztorijai, és ha tehetitek, osszátok meg velünk és írjátok meg kommentben. Köszönöm!

Tovább
0
«
1234

kismama

blogavatar

A kismamák kusza világa!

Utolsó kommentek